Hencida Község Önkormányzata

Egyházak

Református Egyház Parókiája
Cím:	4123 Hencida Kossuth u. 48.
Lelkész:	Székely Zsolt Ferenc
Istentisztelet:	Vasárnap 10 órakor.
Biblia óra:	Csütörtök 14 órakor
E-mail:	hencida@reformatus.hu
Telefon:	+36308676601

Történeti adatok a Hencida községi református templomhoz

Templomunk történetének a megírása emlékezetes évfordulóra esik. 1781. október 25-én ugyanis II. József kiadta Türelmi rendeletét. Azelőtt az ellenreformáció csak az ún. artikuláris helyeken engedett templomot építeni, azt is gyakorta félreeső utcákban; vagy a bejáratnak kellett mellékutcára nyílnia. Történelmi értelemben a Türelmi rendelet teremtette meg a lehetőséget arra, hogy országunkban több száz református és evangélikus templom felépülhessen. S ennek e hónapban van 200 éve, amiről gyülekezetünkben is megemlékezünk hálaadással. A hencidai református templom felépítése elől elgördültek tehát az akadályok. Sajnos, sem a tervek, sem az építőmester neve nem maradt fenn. A templomépítő lelkipásztor Munkácsi István volt, 1783-1803 között volt itt lelkész. Sajnos, a sírját nem sikerült megtalálnom a régi temetőben - a két utódjáé megvan. Ő 50 éves volt, amikor meghalt, s mivel ez januárban történt, utódjának, Ónody Szabó Istvánnak még jutott feladat, mert a torony még vakolatlan volt. A feladat terhét azonban a község lakossága, valamint az elöljárók, a presbiterek és a kurátorok viselték. Hagyományként él a faluban, hogy az akkori bíró fogta a tarisznyát, és gyalog felment Budára a Helytartótanácshoz, hogy az engedélyt kieszközölje, s hogy a templomépítés idejére a községnek az adó elengedtessék. Útja - úgy sejtjük - e ekintetben sem volt eredménytelen. Szintén csak szájhagyományban él, hogy a szükséges téglát helyben vetették ki, valahol a Parajta kert mellett, ott rakták nagy máglyákba és égették ki. Homokot a Róka szőlő mellől termeltek ki. Hasonló módon maradt fenn az is, hogy a templomhoz szükséges nagy gerendákat valahonnan Észak-Magyarországról, talán a Bükkből szállították ökörfogatokkal. Kétségtelen az is, hogy a falu birtokos urai is segíthettek fogatokkal, jobbágyaikkal. A kurátorokról (gondnokokról) igen szűkszavú feljegyzések maradtak fenn. Ezek a következők:

1787 - Garai János viselte 3 esztendeig. Ennek idejében épült a templom egészben -1799 - Öz. Oldal István viselte 2 esztendeig, a fundamentuma a toronynak kezdődött - 1800 - Garai János viselte 1 esztendeig, a torony fölrakása ebben az esztendőben ment tökéletességre - 1804 - Tar János viselte 2 esztendeig, ennek idejében vakoltatott be a torony /Anyakönyv I.k. 134.1. /. - Az adatokból az vehető ki, hogy Garai János kétszer is volt kurátor, és derekasan részt vállalt mind a templomház, mind a templomtorony felépíttetésében. Rátermett ember lehetett. A továbbiakban - tekintettel a jobb áttekinthetőségre - időrendi sorrendbe szedve összegzem a templom közel 200 éves történetét.

1787-1789

A templomház építése. Hosszanti, egyhajós épület. Valószínű, hogy zsindely fedte. Sajnos, ezzel az épületrésszel kapcsolatosan sok a bizonytalansági tényező. Van például kétféle adat is - 1783, 1785 - a régi toronygomb-irat hézagosan kimásolt részleteiben arra, hogy ekkor kezdődött volna el az építés. A pontatlanság miatt hitelesebbnek látszik az I. Anyakönyv már idézett 1787-es adata. - Továbbá: a mostani felújítás előtti állapot mutatja, hogy a templomház először mintegy 1,5 méterrel alacsonyabb volt, mint a mostani magasság. Nincs adatunk arra nézve, hogy a keleti karzat (a templom kelet-nyugati fekvésű) mikor épült, de bizonyos, hogy később, mert az is kivehető a falon, hogy a keletre néző két kis ablak valamikor alacsonyabban volt. Vagy a magasításkor vagy a karzat építésekor helyezték azokat is feljebb.

1799: A torony fundamentuma letétetett.

1800: A torony felépült. A sisak zsindelyes lett. Biztos adat, hogy 4 kis fiókos tornya volt.

1804: Megtörtént a torony vakolása és meszelése. Ekkor lett kész az egész templom.

1808: A torony aljába magtárt építettek, amely addig volt használatban, amíg az 1870-es években külön magtárt nem építettek. Ezt a kivénhedt épületet bontottuk le 1979-ben.

1827: Március 22-23-án - valószínűleg éjjel - a vihar ledobta a toronytetőt. Ezután épült fel olyanra, "mint amilyen a mostanit megelőző volt" - írja Veress Bálint lelkész az 1927-es emlékiratban. Sajnos, csak elképzelésünk lehet róla. Még zsindelyes lehetett, de már 4 fióktorony nélkül.

1836: A kisebbik harangot újra kellett önteni.

1847: A toronyba ún. fertályos órát építtettek, a mostaninak az elődjét. A név azt sejteti, hogy csak a negyedeket mutatta.

1848: Ekkor építették a torony felőli nyugati karzatot. Ezeket a karzatokat az itteni köznyelv folyosónak nevezte. A szó használata kihalóban van.

1872: Bokor Ferenc elkészítteti a szószéket és a Mózes-széket a mai formájában.

1882: Megtörtént a padok festetése.

1885: Bővítés és nagy átalakítás történt az épületben. Ekkor épült a falu felé, tehát az északra néző nagy félkereszthajó a karzattal. Felépül a bádoggal fedett új toronysüveg, a mostanival egyező formában, rajta négy oldalon 1885-ös évszám látható. Belül a famennyezetet vakolttal cserélik fel. Folytatódik a belső berendezés festése. Kialakulnak tehát a most is álló templom méretei: A templomhajó hossza 29 méter, szélessége a parókia felőli alacsonyabb cinteremmel együtt 22 méter. A fal magassága 8 méter. A torony fala 20 méter magas, 6,50 x 6,50 széles. A teljes magasság a csillagig 38 méter. Az északra néző új ajtó lesz a főbejárat.

1890: Az igen neves Angster József pécsi orgonaépítő mesterrel csúszka rendszerű, 8 regiszteres (beleértve a 2 pedálregisztert) orgonát építtetnek. Nem tudom pontosan, hogy még kézi műhelymunka volt-e, vagy már gyári. Az előbbiek értékesebbek, de mindenképpen műemléknek számít.

1899: A tetőzet, a toronysüveg, az óraszámlapok festése.

1902: Új parókiát építenek. A régiről azt írja Veress Bálint egy 1931-ben beadott jelentő íven: "A régi parochia egy hosszú, már elült, egészen vályogból készült, nádfedeles épület volt, mely két szobát, egy kis tornác oldalszobát, egy nyitott kéményalját, egy konyhát, egy nagyobb kamarát - az alatt pincét és egy lépésnyi széles tornácot foglalt magában".

Az új parókiát - a mondás szerint - Veress Bálint lelkész felesége harcolta ki, aki debreceni születésű volt. Azt mondta, hogy ebbe az ócska bagolyfészekbe nem jön - mármint lakni.

1906: Szentpáli Gábor 527 kg-os harangot öntet. A két régi harangot vaskoronával láttatta el, és a toronyban a faállványok helyett vas síneket szereltetett fel a harangok számára. Az új és legnagyobb harang (volt) a helyi szójárás szerint a "Szentpáli" harang. Az év karácsonyán megrepedt az 1733-ból származó, immár középső súlyú harang.

1907: A Szentpáli harangot öntött Thury cég díjtalanul öntötte újra azt.

1908: Ekkor kapja a templom a kívül sárga, belül (újból?) a fehér színt. Új ajtókról is beszélnek a feljegyzések. Nem egészen világos, hogyan értsük. Hallottam arról, hogy az iskola felőli harmadik bejárót a fenti Szentpáli Gábor vágatta. Itt lakott ugyanis a tőszomszédságban, s ezen keresztül rövidebb úton járhatott be a templomba. Ha bentről nézem az ajtót, elhelyezése nem egészen szimmetrikus. Tehát valószínű, hogy utólag készítették. Volt már a falu felé néző, s most ez az ajtó, megszűnt tehát a Türelmi rendeletben is megmaradt kikötés, hogy a bejárat nem nézhetett főutcára. A templom nyitottá vált, kissé talán huzatos is, amit - szél esetén - a csapóajtók mozgása is jelez. Arról sincs adat, hogy e csapóajtók mikor készültek. A berendezés színe zöld "A próféta színe" - mondta valaki rá.

1910: Ekkor épített az egyház új toronyórát Mezey Dezső nagyváradi óragyárossal. Szerintem - ma már ipari műemléknek számít.

1917: Július 14-én, szombaton, délelőtt a katonaság leszerelte a toronyból a legnagyobb, az ún. Szentpáli harangot és a régi kisharangot, melyeket ágyúöntés céljából elszállítottak.

1922: A közösségi képviselőtestület elvállalta a toronyórák karbantartásának anyagi fedezetét.

1924: Július 12-én a háborúban elvitt két harang helyett kilencvenmillió korona értékben két új harangot helyeztek el a toronyban, közköltségen. Július 13-án istentisztelettel felavatták. A harang súlya (vaskorona nélkül) 536, 275 és 151 kg.

Felirataik - A középen elhelyezett nagy harangé:

"Soli Deo Gloria - Ezt a harangot néhai Szentpáli Gábor által 1906-ban öntetett, a világháború folyamán 1917-ben hadi célokra elvitt harang helyett közadakozásból készíttette a hencidai református egyház az 1924-ik esztendőben. - Öntötte Szlezák László harangöntő Budapesten. Örömben, bánatban hívjad az embert az ő Istenéhez."

A súlyban középső harang felirata:

"Ezt a harangot Antony Mihály által Budán 1733-ban a Szentháromság egy Isten tiszteletére öntötte a henczidai reformata szent ecclesia - 1906 októberében régi fakoronája vas koronával cseréltetett ki - 1906 karácsony másnapján megrepedt. - Díjtalanul újraöntötte Thury Ferenc Budapesten1907. - 1932 sz."

A Gáborján felől elhelyezett kisharang felirata:

"Soli Deo Gloria - Ezt a harangot a henczidai reformata ecclesia által 1836-ban öntettett és 1917-ben hadi célokra elvitt harang helyett közadakozásból készíttette a henczidai református egyház, az 1924-ik esztendőben. Öntötte Szlezák László harangöntő Budapesten - Örömben, bánatban hívjad az embert az ő Istenéhez."

1924: Új úrasztala készült. Erről a már idézett Pap István leveléből egy idevágó érdekes részlet olvasható:

"Édesapám Pap István Hencidán született (1870. IV. 23.). Iskoláit a Debreceni Református Kollégiumban végezte, majd a vasútnál helyezkedett el. Mint vasutas Temesvár környékére került. A Béga szabályozásánál elsüllyedt török gályákra akadtak, amelyek tölgyfa palánkjait az idő és a víz pár száz év alatt megfeketítette. Édesapám közel egy vagonnyit húzatott ki 6-8 ökörrel az iszapból. Kiszáradása után felfűrészeltette. Majd mikor az 1912. évben visszakerült Debrecenbe - ezt a fát is magával vitte - 6 gyermeke volt, s az első világháborús sanyarú években eladta a fekete tölgyfát Bessenyei Gyula igen jó nevű debreceni asztalosmesternek, azzal a kikötéssel, hogy köteles belőle a hencidai református templom részére egy Úrasztalát csinálni. Az Úrasztala elkészült, kiszállíttatott Hencidára, és hihetőleg épségben ma is megvan, rajta az ajándékozó, valamint felesége neve."

Az úrasztala kockás, fabetétes a fedőlapján, az egész ébenfaszerű. Elől fából kifaragva kehely, két oldalra hajló kalász és szőlőfürt van. Ezek csontszínűek, de az övező korlát miatt nem látszanak. A vastag fedőlap alatt három oldalon az alábbi felirat:

"A Henczidai Református Egyháznak Szeretettel - Isten dicsőségére néhai szülei Pap István és Nagy Julianna emlékére - Készíttette Pap István és neje Kiseőri Ujváry Emma 1924."

A levélíró értékes adatokkal szolgált. s talán nem kötünk össze egymáshoz nem tartozó dolgokat, de mintha egy kis történelmi jóvátétel is lenne az egészben, hiszen amaz első templom pusztulását éppen a törökök okozták. - Különösek az élet s a történelem útjai.

1925: (Veress Bálint lelkész szavaival) "Július 5-én vasárnap 4 óra tájban, amikor a konfirmáció után a lelkész ágendázott, kitört egy borzalmas tornádó. A jég elverte a határ egyharmad részét, a templomtorony északi ablakát bevágta, ugyanígy a padlásra vezető ajtót is, majd pedig a templom bádog tetőzetének jókora részét a parókia felől ledobta." - Eddig az akkori lelkész tudósítása. - A tetőt azután kijavították, de a bádogot nem elég szakszerűen dolgozták vissza. A tetőzet azóta is gondot okoz, van 3-4 rejtett szivárgás.

1927: Újabb renoválás. A költségeket főként az fedezte, hogy a Cserekaszáló és káposztáskert tulajdonosok e területek jövedelmét több éven át e célra felajánlották. A toronygombot is ekkor cserélték. Megnézték a régi emlékiratot, valószínűleg az 1885-öst (amit sajnos nem másoltak le, csak egynémely dolgot belőle kiírtak), s új emlékiratot is tettek bele, aminek megvan a másolata. A toronygomb és a csillag felrakása mindig látványosság volt. Vannak hát történetek és legendák róla. Némelyek még emlékeznek, hogy a mesterlegény az elvégzett munka után odafenn megivott 3 pohár bort, és az üres poharat ledobta, ami a jegyzői lakás (a mostani Kelemen Sándor-féle ház) udvarára esett. Igaz-é, vagy nem, de bizonnyal még régebben történhetett, hogy egy korábbi ilyen műveletnél, amikor a mester fia fel akarta helyezni a csillagot tartó rudat, lekiáltott: "Édesapám, melyik lyukba dugjam?" - Dughatod már akármelyikbe" - morogta komoran a mester, mert ebből már tudta, hogy a fia végzetesen megszédült és egyensúlyát vesztve le is esett. A dolgot hihetővé teszi az, hogy feltétlenül kívülről kellett felhúzni azt a vasrudat, ami a szélirányjelző zászlót és a csillagot tartja, és úgy kellett a gomb csúcsán lévő nyílásba ereszteni, majd pedig belül a fő tartógerendához erősíteni az alsó végét. - Bárhogy volt is, a szájhagyomány ezen szavakkal őrzi az esetet. Ám ha csak olyan legenda mint az elrejtett harangé, a maga gyermekes egyszerűségében őrzi az ősök egyházuk, templomuk iránti szeretetét.

Érdekes módon 1927-től gyérülnek az adatok. Ennek oka három tényező:

A templom ekkorra megkapja mostani alakját, színét és minden, kornak megfelelő szükséges felszerelését.
Ha végeztek is valamilyen korszerűsítési munkát, adat nincs róla, mert az egyházközség levéltárának a második világháború után csak a töredéke maradt meg.
Az akkori lelkész leöregedőben volt. Utódja a háború éveiben csak arra szorítkozhatott, hogy lehetőleg mindent karbantartson.

1944: Nyár végén és ősszel a front átsöpört a falun is. A templomot is érték találatok. Az egyházgondnok (kurátor), név szerint Antal Imre, még idejében magához vette az értéket jelentő klenódiumokat (kelyheket és kancsókat). Megmaradtak az anyakönyvek is. Lába kelt az 1917-ből való bordó bársony úrasztali terítőnek. A parókia akkor lezárva, lakatlanul állt. Nem bántásként szólva, de jókora időnek kellet eltelnie addig, míg az emberekben - az egyháztagokban is - tisztázódott az, hogy az egyház s így a templom léte sem függ társadalmi rendszerektől és változásoktól. Hangsúlyozom, hogy nem a harcoló katonák okozták ezt a kis veszteséget, ami hamar pótlódott is. A felszabadulás után először a károk helyrehozatalára kellett fordítani a figyelmet.

1947: Zöld bársony úrasztali, szószéki terítéket vett a gyülekezet közadakozásból. Adományként kapott egy gyászterítőt is az úrasztalára.

1948: Régi istállók, ólak lebontása, új melléképületek építése következett.

1952: Bevezettük a villanyt a templomba és a parókia épületébe.

1954: A templomház külső és belső renoválása, festése történt meg.

1955: A torony külső renoválása, festése.

1956: A toronysüveg javítása és festése.

1958: Új kőkerítés a templom körül.

1959: 3 vas sodronyos bejárati ajtó készült a fenti kerítéshez.

1961: A parókia és az összes melléképületek tetőzetének teljes átjavítása.

1965: Új színes kínai terítő, hímzett felirattal közadakozásból az úrasztala megterítéséhez. Utcára néző vaskapuk, beton oszlopokon az udvari bejárathoz.

1967: A villámhárító javítása a templomtornyon.

1970: A parókia teljes külső felújítása, a helyi Új Élet Termelőszövetkezet hathatós segítségével és szakszerű munkájával.

1971: A vezetékes víz bevezetése a parókia telekre.

1972: A már kijavíthatatlan, régi toronysüveg helyett, a réginek hasonmásaként, egy új süveg építése 109.000 Ft. értékben. Rajta négy oldalon új számok: 1972.

1973: A harangok villamosítása.

1974: A templomtető és a csatornák javítása és festése. Az orgona villamosítása.

1976: A toronyóra felhúzó szerkezetének villamosítása a Községi Tanács anyagi hozzájárulásával. A tanács évről-évre hozzájárul az időjelző berendezések rendszeres karbantartásához. A parókián fürdőszoba építése és egyéb szükséges korszerűsítések.

1977: A toronyóra számlapjának festése a helybeli tanács hozzájárulásával. Az egész parókia telek betonoszlopos, drótszövetes bekerítése.

1979: Elbontottuk a több mint száz esztendős magtárépültet. Helyébe kerítést építettünk.

1980: Az összes, templomon található, mintegy 35 ajtó, ablak kijavítása, festése. Beleértve azt a 13 új ablakot, amelyek készen állnak, hogy egy renoválás alkalmával a korhadásnak indult régiekkel felcseréljük. A költségek: mintegy 80.000 Ft.

1981: A parókiatelket lezáró betonoszlopos drótkerítés építése.

Az élet nem áll meg. Itt állunk az újabb templomrenoválás előtt. Lehet, hogy ez is részletekben készül majd el, ahogy a gyülekezet adakozásából a fedezet a rendelkezésünkre áll. Ettől függetlenül az egész felújítás tervező mérnök kezébe van adva. Szükséges is az egységes elgondolás, mert a történeti adatokból, de magán az épületen is látható, hogy 4, az ajtó vágással és a külső kiképzéssel együtt 5 egymástól elütő stílusú építés alakítás történt az idők folyamán az épületen. A templomnak egységes, építészetileg is harmonikus összképe lesz, hogy méltó külsővel érje meg kétszázadik évét - ha megtartatunk 1987-ig. Ezzel majd nemcsak korban, de a református templomokat jellemző stílusjegyekkel is megvettetik az alapja annak, hogy műemléki vagy műemlék jellegű értékelést, illetve besorolást kapjon. Elengedhetetlen az is, hogy az egyházközösség - tagjaiban - felnőjön a feladathoz. Van valami visszás abban, hogy néhány éve még jobban ragaszkodtak a templomot ugyan messziről díszítő, de az épület állagát romboló 2 db százéves fenyőfához, mint magához a templomhoz. Ez az ügy feszültséget okozott a gyülekezetben. Türelemmel és megértéssel kell fogadni az ilyen megnyilvánulásokat. A szülőföld összképéhez hozzátartozik a templom a két hatalmas fával. Van azután ősi gyökerű bizalmatlanság is, amit nehéz megváltoztatni. Van, amikor egyszerűen nem hiszik el, hogy az ember jót akar. Ezt is meg lehet érteni, hiszen ezt a népet történelme során, hódoltsági határok malomkövei között őrlődve, birtokosai és kisebb rendű urai részéről is számtalanszor becsapták. A történeti ismertetés során szándékosan írtam a parókiáról is. Mert önálló lelkészi állás korszerű lelkészlakás nélkül ma már be nem tölthető. Sőt gyülekezeti élet - ami nemcsak az egy vasárnapi istentiszteletből áll - nem képzelhető el olyan fűthető helyiség nélkül, ahol összejöveteleket tarthatunk. Az a szemlélet, hogy van a faluban egy templom, s ami mellette még van, az nem tartozik hozzá vagy másodrendű leszűkített és korszerűtlen. Gyakran az egyháztagok sem látnak ebben világosan. A templom épülete tükrözi a mindenkori - a jelenben a mostani nemzedék felelősségét. Tanít a múltról, a helység történetéről, és figyelmeztető biztatás a jövendő felől. Mint minden nemes dolog az életben, egyszerre adomány és feladat. Legyen a jövőben is szűkebb pátriánk, e község közös felelősségének és áldozatkészségének a próbaköve, életének szerves része.